A vadkörte minden körték őse. A Kárpát-medencében is őshonos, rendkívül fajta gazdag. A fajok egymással keresztezéséből születtek a legfinomabb magyar tájfajták.
A vadkörte taxonómiája
A vadkörte változatos faj, melyet két, egymás között folytonos alakváltozatosságot mutató alfajra osztanak. A nálunk gyakori, Közép-, illetve Kelet-Európára jellemző vackor (Pyrus ssp. Pyraster) levelei ép szélűek, vagy csúcsi részen finoman fűrészesek, kifejlődve kopaszak. Ennek az alfajnak a magháza kopasz, termése gömbölyded. Őshonos fajainkkal könnyen kereszteződik. Az őshonos körték közül említést érdemel a 8–10 m magas, többnyire két-három törzsű fa vagy ritkábban cserje, a fokozottan védett Pyrus magyarica eltűnőben lévő faj. A Dunántúlon még előfordul. Szintén ritka a vackorral alkotott hibridje, amely a Pyrus x kárpátiana nevet kapta. Másik védett fajunk a a vastaggallyú körte (Pyrus nivalis). A vadkörte akár a 200 év feletti életkort is elérheti.
A vadkörte környezeti igényei
A vadkörte napfény igényes. Előszeretettel a cseres-tölgyesekben tenyésző melegkedvelő, szárazságtűrő fafaj. Vízigényét tekintve elmondhatjuk, hogy a talajba szivárgó csapadékvíz elégséges számára. Elsősorban meszes barna erdő-talajokon és kőzethatású talajokon található, de a kötöttebb és szikes talajokat is jól viseli, ezért szikfásításra is sikerrel alkalmazható.
A vadkörte termése
A vadkörte termése kora ősszel, szeptember-októberben érik. Termése fontos vad-táplálék, sűrű koronájában, idős korban kiodvasodó törzsében pedig rovar-, madár- és emlősfajok tucatjai találnak menedéket, fészkelő- és búvóhelyet.
Általában a lehullot
t gyümölcsöt szedik össze, de szokás a fa alá kiterített ponyvára, vagy fóliára is leverni a termést. Az éretlenül leszedett vadkörtét kemencében aszalták, ami ízletes téli csemege volt. A vadkörtét használták savanyításhoz is. Vadalmával együtt ecet készült belőle. A vadkörte pálinka állítólag igen zamatos, bár a gyümölcs cukor tartalma alacsony, ezért nem gazdaságos vadkörtéből pálinkát főzni. A vadkörtéből készült ecetet borogatáshoz használták lázcsökkentésre. A zselici falvakban a vadkörte aszalványt székfogónak használták.
Termesztett tájfajták
A honfoglalás után az irtásokban meghagyott körtefák, mint hagyásfák éltek tovább. Főként gyümölcséért hagyták meg őket. A középkorban ártéri gazdálkodás során termesztették őket tovább oly módon, hogy az erdőt járók a legízle
Szent István Egyetem Botanikus Kertje
tesebb gyümölcsű fákról szedett oltóággal oltották be a többi gyümölcsfát. A török megszállás idején több új körtefaj is eljutott hozzánk, ezek adják a később változatok sokféleségét. A vadon termő körtefajok keresztezésével jöttek létre a termesztett fajták. LIPPAI JÁNOS a Posoni érsekkert 1664-es leírásában már négy korai fajtáról számolt be („Muskotály”-, „Hosszúszárú”-, „Árpával érő” és a „Pünkösdi”-körte). A kárpát-medencei ‘Árpás körte’, ‘Búzás körte’, ‘Zabbal érő körte’ tájfajták nevüket onnan kapták, hogy a gyümölcs és a gabona érési ideje egybeesett. A nyári körték legnevezetesebbje a „Kármán”-körte volt, amelyet a Felföldön „Császár”-körtvélynek is neveztek.
A vadkörte a legelőfásítás, a mezsgyék, határültetések szép és hasznos növénye lehetne. Szikes fásításra is kiváló. Tavaszi virágtömegével, házi pálinkának is remek termésével, 
őszi sárga lombszínével érdemes az ültetésre. Méretei miatt kiskertbe nem ajánlott.
Forrás:
Doktori értekezés: TÖRTÉNELMŐ ALMA- ÉS KÖRTEFAJTÁK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN A NÉPŐ FAJTAŐSMERET ÉS – HASZNÁLAT TÜKRÉBEN Szani Zsolt, Budapest, 2011.
AZ ÉV FÁJA – 1998. A vadkörte, szerk. “Az év fája” kuratóriuma