A tél végi, kora tavaszi kertek sztárja a virágzó hunyor. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kertészek körében. Intenzíven termesztik Amerikában, Európában, Japánban, Ausztráliában és Új-Zélandon is.
A hunyor (Helleborus) nemzetség a bolárkafélék (Ranunculaceae) családjának tagja. Melegebb éghajlaton örökzöld levelű, évelő növény. Mintegy 20 faja őshonos Dél-Európától és Nyugat-Ázsiáig.
A nemzetség a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozik. Legközelebbi rokonságban a gólyahír (Caltha), a zergeboglár (Trollius), és a kevéssé ismert Megaleranthis (egyetlen faja Kóreában őshonos) nemzetséggel állnak. Morfológiailag a téltemetővel (Eranthis) is hasonlóságot mutat, de kínai citológiai kutatások kimutatták, hogy közelebbi rokonságban áll a poloskavésszel (Cimicifuga).
A boglárkafélék családjába tartozó lágyszárú évelőknek tő vagy szórt állású levelei osztottak vagy szeldeltek. A virágszínt legtöbbször a színes csészelevelek adják. A legtöbb faj virága ötszirmú. A boglárka nemzetség (Ranunculus) szirmai a virág valódi díszei, levele osztatlan, épszélű. Az iszalag (Clematis) nemzetség négyszirmú, a levelek átellenesen állnak, és a szár fásodó.
A hunyor nemzetségbe tartozó növények virágszirma öttagú, termése is öttagú tüsző. A levelek összetettek, finoman szegmentáltak, 
különösen szembetűnő ez a Helleborus hercegovinus esetében. Gyakran levélszerű fellevelek fejlődnek a virágszár mentén. Sok faj rizómákkal terjed.
A hunyor, akárcsak sok más boglárkaféle, gyakran bókoló virágának csészelevei sziromszerűek, levelei szeldeltek. Az öt csészelevél színe a zöldtől a bíborvörösig változik. A sziromlevelek valójában mézfejtőkké redukálódtak, amelyeket elfednek a ragyogó sárga porzók. A virágok majdnem egy hónapon át virulnak. A tüszőtermés érésekor a csészelevelek megmaradnak, csak a színük változik zöldre vagy bíborra. A növény jellemzője a rizóma és a rövid szár. Szteroid alkaloidjai mérgezőek.
Legrégebb óta ismert a Törökországban, Kaukázusban és Ukrajnában élő keleti hunyor (H. orientalis) amelyet már az ókorban termesztettek gyógynövényként. Hippokratész, az ókor neves görög orvosa a hunyor gyökerét hánytatásra, idegcsillapítónak és vizelethajtónak használta. A szárított és porrá tört gyökérből tüsszentőport is készítettek.(Mi ne készítsünk! Különösen a gyermekeket óvjuk az ötlettől!) A népi gyógyászatban tályog ellen sertések fülébe tették. Mérgező volta miatt ma már nem használják gyógynövényként, viszont ma is fontos, téli – kora tavaszi kerti virág.
Magyarországon három faja fordul elő a szabad természetben, és mindhárom védett növény.
A Mecsek lejtőin él a kemény fagyokra érzékeny, sárgászöld, illatos virágú illatos hunyor (H. odorus). A kisvirágú huny
or (H. dumetorum) a Dél-Dunántúl és a Vértes tölgyeseiben terem. Nem apró virágai virágai, hanem tenyeresen osztott, fűzöld levelei mutatósak. A Pilisben és Bükk hegységben él a pirosló hunyor (H. purpurascens), amelynek szirmai belül zöldesek, fonákjuk liláspiros.
Mészköves talajon él a fekete hunyor (H. niger), amely az Alpokból származik. Neve nem virágjára, hanem fekete színű gyökereire utal. Ez hazánkban a legkorábban és leghosszabban virágzó faj. A szirmok eleinte zöldes-fehérek, fehérek, később rózsaszínű, majd piros árnyalatúvá válnak. Dísznövényként is kedvelt. Ültetés előtt szerves trágyázzuk a talaját. A mélyebb ültetést kedveli.
Európában sok hibridet és fajt tartanak számon dísznövényként. A már említett keleti hunyor (H. orientalis) hibridek elképesztő formagazdagságukkal tűnnek ki. Az orientalis hibridekre jellemző a fényes zöld, erős levélzet, a magasabb szár. Manapság a legelképesztőbb színvariációk jelentek meg a piacon. Ismertek sötétvörös, majdnem fekete és sárga változatok is. Leginkább a nem bókoló virágú változatok kedveltek. Az alapfaj lassú növekedésű, 35-45 cm magas növény (szélessége 30-40 cm). Félárnyékos-árnyékos helyet, de némi napot és nedves talajt kedvel. Szépen mutat páfrányok és árnyékliliomok társaságában.
A mind levelével, mind virágával díszítő fajták tartása nem igényel különösebb szakértelmet. A virágok akár 8-10 hétig is virítanak. A meszes talajt, félárnyékot vagy a mélyárnyékot kedvelik. A rövidebb száraz periódusokat, egyesek a nyári szárazságot is elviselik. Februárban ajánlott a visszametszeni, hogy minél mutatósabb megjelenésűek legyenek kibomló virágai. Miután magot érlel, és azt el is hullajtja, az újonnan fejlődő növények nem mindig hasonlítanak az anyanövényre.
