Az amarilliszfélék családjába (Amaryllidaceae), a 16 fajt számláló hóvirágfélék nemzetségébe (Galanthus) tartozó közönséges hóvirág (G. nivalis) az egyik legk
orábban nyíló hagymás virág, a tavasz előhírnöke. Bár ma már nálunk is vadon terem, valószínűleg a mediterrán vidékekről származik, és a rómaiak hozták magukkal a provinciákra.
Hóvirág bemutatása
10-25 cm magas, hagymás évelő. Hagymánként két szürkészöld, 8-20 hosszú levél található. Tél végén a tőkocsányon a virágok egyesével bókolnak, a 3 tagú külső lepel 15-25 mm hosszú, a 3 tagú belső lepel sokkal rövidebb, zöldes és a belső oldalon 1-1 sárga, félhold alakú folt található. Toktermése bogyószerű.
Bár a növényt mindenki ismeri, nem biztos, hogy ismerik a köré fűződő népi hiedelmet. Régen a hó elolvadásakor a falusi emberek kiásták a hóvirág hagymáját, és a teheneknek adták, elkerülve ezzel, hogy a boszorkányok elapasszák a tehenek tejét. Mi azonban ne próbálkozzunk, mivel a növény mérgező.
A hóvirág 2005 szeptemberétől védett növény, miután az Európai Unióban a természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok közé került (vö. 13/2001. (V.9.) KöM rendelet módosításáról szóló 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelet).
Hóvirág gondozása
Sokan úgy tartják, hogy a hóvirág megszökik a kerti börtönéből vissza az erdőbe. A napfényes vagy kissé árnyékos helyeket, a nedves talajt kedveli. Ha egyszer sikerült “meghonosítani”, később már magától, különösebb gondozás nélkül fejlődik.
Közvetlenül a virágzás megindulása után kevés csontliszt segíti a hosszan tartó, erőteljes virágzást. Téli takarása biztos 
védelmet nyújt a kifagyás ellen. A virághagymákat 7-15 cm tőtávolságban, kb. 10 cm mélyre dugjuk a talajba. Kifejlett leveles állapotban, kb. hat héttel a virágzás után, tőosztással szaporíthatjuk. Kora nyáron levelei elszáradnak, de csoportosan ültetve, következő tavasszal újra kertünk első virágszőnyege lesz.
Hóvirág gyógyhatása
Az Amaryllidaceae család több tagjához hasonlóan a Galanthus fajok is tartalmazzák a fenantridin alapvázú galantamin alkaloidot. Elsőként a kaukázusi hóvirágból (G. woronowii) izolálták, később a G. nivalis-ból és egyéb amarilliszfajokból. A Kaukázusban honos fajt a helyiek izomgyengeség ellen használták. Az 1950-es évek végétől széles körben használták Kelet-Európában és az egykori Szovjetunióban az izmokat ellazító kuráre (dél-amerikai nyílméreg hatóanyaga) antagonistájaként (ellentétes hatású). A galantamin a központi idegrendszerben is kifejti hatását. A sikeres klinikai vizsgálatokat követően az Alzheimer-kór korai fázisainak tüneti kezelésére kezdték el alkalmazni.
