Tyúk és csibéi
A sarjaitól körülvett növény a kotlósra és csibéire emlékeztet. A kövirózsa jellegzetesen szárazságtűrő. Extravagáns megjelenése, csekély helyigénye és kis gondozási igénye miatt divatos növény.
A szárazságtűrő növények
Szárazságtűrőknek (xerofitonok) nevezzük azokat az évelő növényfajokat és fajtákat, amelyek egyes életszakaszaikban alacsony talajnedvességet és alacsonyabb relatív páratartalmat is elviselnek. Intenzív vegetatív növekedési, virágfejlődési szakaszukban és áttelelő szervük kialakításakor (rügydifferenciálási, gumó-, rizóma- stb.) azonban ezek a növények is több nedvességet igényelnek.
Csekély talajigényű szárazságtűrő évelőink egy része sziklafüves lejtőkön, sziklarepedésekben, mészkő rendzinán kialakult hegyi sztyeppréteken él. Ezek a területek látszólag nagyon szárazak. Valójában azonban az ilyen viszonyok között kialakult talajok szervesanyag-tartalma igen magas, ezért sok vizet képesek tárolni, és sokáig tudják az itt élő növények rendelkezésére bocsátani (sok itt élő növény víztároló szervvel rendelkezik). Másrészt viszont az ilyen helyeken soha nincs pangó víz, és a növények sem iszapolódhatnak el.
Házi (fali) kövirózsa Sempervivum tectorum
A nálunk is őshonos fali kövirózsa nagyon változékony, az emberi környezetben ősidők óta ültetett, évelő növény. Az angolszász Hens and chicks név arra 
utal, hogy a tyúkok (hens) azaz a kifejlett tőlevélrózsák körül találhatók a kiscsibék (chicks), azaz a sarjak. A latin sempervivum “mindig élő” kifejezése a növény örökzöld voltára utal, a tectorum (“tetőn”) pedig kifejezi, hogy a kövirózsa gyakran a háztetőn is megjelenik. Az európai népek folklórjában villámhárítóként tisztelték. Ennek feltehetően valóságalapja is volt, hiszen a szukkulensek csökkenthetik a tűz terjedését.
A tőlevelek 8-12 cm átmérőjű levélrózsában állnak. Levelei húsosak, röviden kihegyezettek, kopaszak, pillás élűek, zöldek, máskor vörösesek. A levélszín tavasszal a legintenzívebb, a nyári melegben kissé megfakul.
Varjúhájfélék családjába (Crassulaceae) tartozó növények többsége pozsgás levelű – levélszukkulens, lágyszárú vagy félcserje. Legnagyobb tömegben Dél-Afrikában, Mexikóban és a mediterráneumban élnek. Több, mint 1700 fajuk ismert. Nálunk 2 fajuk fordul elő vadon. Ide tartoznak a kövirózsák.
Halványpiros virágai álernyőben vagy füzérszerű virágzatban nyílnak június-júliusban. Elvirágzás után a levélrózsa rendszerint elpusztul, de a növény a sarjakról megújul. Jellemzője az alacsony termet, és a gyors terjedés.
Több száz hibridje ismert. Változatos levél alakú, – színű, méretű, szőrrel pókhálószerűen vagy bársonyosan borított vagy csupasz, kompakt növények.
A kövirózsa fagytűrő, szárazságtűrő, fényigényes. Figyeljünk, hogy jó vízgazdálkodású talajba ültessük. Nem megfelelő körülmények között levélrothadás léphet fel. A rómaiak kőedénybe ültették, amit a bejárat közelében helyeztek el. Ha sarjai révén elszaporodik mutatós növényfoltot képez. Manapság sziklakertekbe, falak tövébe, utak szegélyére ültetik. Szőnyegágyak szegélyezésére, sír beültetésére alkalmas. Mindenféle konténerben mutatós.
Linkajánló:
Magyar Kaktusz- és Pozsgás Társaság